Kandó News

Ez a Kandó Téri Általános Iskola hivatalos iskolablogja

Erdő-mező meséi

Iskolánk alsós tanulói sok szép képet, érdekes mesét készítettek

a XVIII. kerület Önkormányzat,

és a Külső-Pesti Tankerületi Központ által meghirdetett

Erdő, mező meséi c. pályázatra.

A beküldött képekből, mesékből könyvet készítettek, melybe tanulóink alkotásai is bekerültek.

1. a
Szalai Jázmin                             II. helyezést ért el

Borbély Kira                               Dicséretben részesült

Kovács Flóra                              Dicséretben részesült

Káldi Nóra                                  Dicséretben részesült

Mártonffy Dániel                        Dicséretben részesült

Takács Nóri                                Dicséretben részesült

Virág Linda                                Dicséretben részesült

Kormos Hédi

Mester Panna

Felkészítő tanító: Mesterné Biró Anikó

 

2. a

Várkonyi ViolaVirág                                Dicséretben részesült

Gerendi Emma

Kálmán Laura

Felkészítő tanító: Papp Zsuzsanna

 

2. b

Bolgár Helga

Cseke Mercédesz

Fajger Nóra

Gedeon Eszter

Haraszti Nelli

Kemény Gergely

Kitzinger Kamilla

Mészáros Hanna

Ősz Eleonóra

Felkészítő tanító: Csóriánné Áj Margit

 

2. d osztály

Bódis Bettina

Dolmány Ákos

Korányi Dorina

Ludvig Dorina

Felkészítő tanító: Cserháti Krisztina

 

Mesél: Várkonyi Viola Virág

Cicaszuperhősök

 

A kilenc cica, Folti, Kormi, Cili, Pertli, Bajusz, Cukorka, Uborka, Gombócka és Cukkini elmentek egy csodaszép rétre. Egyszer csak a távolban megmozdult a fű. Gyorsan odaszaladtak és egy cica volt ott!

-          Szia, cica! – mondta Cili.

-          Sziasztok, cicák, az én nevem Gombolyag.

-          Szia, Gombolyag! – mondta az egész csapat.

-          És titeket hogy hívnak? – kérdezte Gombolyag.

Cili erre ezt mondta:

-          Ő itt Folti, őt Korminak hívják…

-          Ó, akkor beszállhatunk? – mert nem csak én vagyok itt a réten! - kérdezte Gombolyag.

-          Hát persze! – kiáltották mindannyian. De ki van itt még a réten?-kérdezte Bajusz.

-          A testvérem, Gomb. – válaszolta Gombolyag. - Nézzétek, már itt is van!

-          Szia, Gomb! – mondta a csapat.

-          Ő itt… Na jó, jó! Ezt majd máskor elmesélheted Cili. – tette hozzá Folti.

-          Inkább gyertek cicalakra! Az a mi házunk. – mondta Pertli.

-          Jó! – mondta Gombolyag és Gomb.

Csing, csiling! Csing, csiling! Megjött a cicapostás!

-          Bocsánat, egy perc és jövök, csak behozom az újságot! - mondta Uborka. - Már be is jöttem!

De az újságon ez állt:

KÉREM, FIGYELJENEK IDE AZOK A CICÁK, AKIK OLVASSÁK VAGY HALLJÁK!!

 

CSILLAGFÉNYBEN (az egy város), RETTENETES HELYZETBEN

VANNAK A CICÁK! BRÜKISZ (az egy halálos betegség) VAN

CICAFALVÁN ÉS MÁR TIZENÖTEN CICAKÓRHÁZBAN VANNAK!

KÉREK SZÉPEN TIZENEGY CICÁT, AKIK MEG TUDJÁK
MENTENI EZT A TIZENÖT, VAGYIS MÁR TIZENHAT FERTŐZÖTT CICÁT!!

 

ALÁÍRÁS:  CICADOKTOR

-          Tyü – hü – hű! – Szegények! – kiáltott fel rémülten Pertli. - Az egy nagyon súlyos betegség! Megállíthatatlan betegség (ködfelhővel terjed!) - mondta.

Ekkor rengeteg részből álló, óriási köd közeledett Cicalakhoz.

-          Minden ajtót, ablakot becsukni a legerősebben!!

-          A két kéményt lefedni cicatéglával!!! - mondták a tizenegy közül nyolcan.

-          Tíz, kilenc, nyolc, hét, hat, öt, négy, három, kettő, egy, nulla. - számolt visszafelé Cukkini.

-          Huhh!! – ezt megúsztuk! – mondta.

-          Ez az a betegség? – kérdezte Gomb.

-          Igen. – mondta Uborka.

-          És akkor miért kértek minket, ha megállíthatatlan? – kérdezte Gombolyag.

-          Minket?! – kérdezte Folti, Kormi, Cili, Pertli, Bajusz, Cukorka, Uborka, Gombócka és Cukkini.

-          Íígen, mert Cicafalván meg Cicalakon csak mi vagyunk tizenegyen. – mondta Gombolyag.

-          CICAMENTŐAKCIÓ!! MI LESZÜNK A HŐS TIZENEGYES!!! - Kiáltott fel Cili nagy örömmel.

-          Gyertek, menjünk gyorsan megmenteni azt a tizenhat szegény cicát! - – mondta Gomb.

-          Jó, csak óvatosan, szépen, gyorsan! - mondta Bajusz.

-          Gyerünk, gyógyítsuk meg őket! - mondta Cili.

-          De csak egyvalami gyógyíthatja meg őket: a fekete varázsnárcisz! – mondta Folti.

-          Na de hol találunk ilyen, hogy is mondjam ilyen izénárciszt?! – kérdezte Kormi.

-          Csak az Üveghegyen. – mondta Cili.

-          Ó!! Csak ez hiányzott!! – mondta Bajusz.

-          Nem akarok felmenni az Üveghegyre!! A múltkor is csak egy hajszálon múlt, hogy nem törtem össze maga…

-          Hé, hé! Nyugodj már meg Bajusz! – próbálta megnyugtatni Cili Bajuszt. Mondd csak, miért félsz annyira?

-          Bocsánat! Egy perc, kimegyünk mi ketten Bajusszal a mi kis cicakertecskénkbe

beszélni egy kicsit! Na Bajusz?

-          Őő nem fogsz kinevetni? – kérdezte halkan Bajusz.

-          Ó, Bajusz, dehogy foglak, hogy nevetném ki a csapatban a legeslegjobb cicabarátomat!?

-          Hát jó, elmondom; (egy kis szünet után) azért, mert nem tudok egyensúlyozni.

-          Ó! Hát azért nem kell ennyire aggódni! Egyébként nem bántalak meg azzal, ha megmondom a cicacsapatnak?

-          Nem nagyon.

Bementek az ajtón, elmondták a többieknek, hogy Bajuszt meg kell tanítani… Összesen három hónapig kellett Bajuszt tanítgatni egyensúlyozni. De aztán eljött a nagy nap: a csapatvezető (aki Cili volt) bejelentette, hogy eljött a nagy nap, megyünk az Üveghegyre!

-          Jól van Bajusz, felkészültél?

-          Aha, felkészültem!

-          Jó.

-          Akkor indulhatunk a mentőakciónkra!? – kérdezte Cili.

-          Igen!!! – mondta a csapat.

-          Pertli! Hol a cicatérkép!? – kiáltott fel Cili.

-          Nyugi, itt van az ablakpárkányon!

-          Jó.

-          Cicák, fogjátok a cicatáskátokat!! Megyünk az Üveghegyre!

A cicusok máris szedelőzködni kezdtek, pillanatok alatt összepakoltak, indulhattak az Üveghegyre. Bajusz már nagyon izgult, minden bátorságát összeszedte. Egy picike ösvény vezetett az Üveghegyre. Olyannyira szűk volt, hogy a cicáknak libasorban kellett menniük!

Csak volt egy kis gond, mégpedig az, hogy aki lelép az ösvényről, az gonoszcicává válik!

De szerencséjük volt, mert egyikük sem lépett le róla. Így aztán szerencsésen feljutottak az Üveghegyre, megszerezték a fekete varázsnárciszt és meggyógyították a fertőzött cicákat. Ezért nagyon híresek lettek, szerepeltek a cicatévékben és boldogan éltek a szupercicák; Folti, Kormi, Cili, Pertli, Bajusz, Cukorka, Uborka, Gombócka és Cukkini.


Az aranyalmafa szelleme

 

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy 9 fős cicacsapat, így hívták benne a cicákat:

Folti, Kormi, Cili, Pertli, Bajusz, Cukorka, Uborka, Gombócka és Cukkini.

Egyszer úgy döntöttek, hogy elmennek sétálni. Mennek, mendegélnek, már két hegyet is elhagytak maguk mögött, és végre egy almafához értek. És akkor Bajusz megszólalt:

-                     Nézzétek, ez egy aranyalmafa!

A cicák nagyon örültek, cicakerekeztek (vagyis cigánykerekeztek) és össze – vissza ugráltak.

Gyertek ide! Szedjünk aranyalmát! – mondta Cukkini. Jó! – kiáltotta Folti, Kormi, Cili, Pertli, Bajusz, Cukorka, Uborka, Gombócka és Cukkini. Hát el is kezdték szedegetni, mikor egyszer csak egy hangot hallanak:

-            Hogy merészeltétek ezt cselekedni?! - K – k - k – ki volt ez?!

-            Hát én, az aranyalmafa szelleme! - Segítség! Mi lesz velünk?! Jaj, jaj, jaj!!

-            Menjetek innen, ha tudtok, mert nagyon megbánjátok!

-            Gyertek ti ott nyolcan, ne bámuljatok annyit! – mondta Cili.

-            M – m - megyünk! – mondták a cicák.

Már készültek is beszállni a CICAEXPRESSZ – be, de aztán: -Vigyázz, csapda! - mondta valamelyik cica.

-        Jaj, nee! – mondta Folti. – beleestünk a csapdába!

-        Most megérdemeltétek! – mondta a szellem.

Cicák! Kupaktanács! – mondta Pertli suttogva.

A szellem épp egy másik irányba nézett, mire a cicák pont meg tudták beszélni. Úgy tűnt, jó tervet találtak ki, mert a szellem nem tudott ellenállni a színészkedésnek; hát elengedte a cicákat. Ők meg felszálltak a CICAEXPRESSZ – re, hazament Folti, Kormi, Cili, Pertli, Bajusz, Cukorka, Uborka, Gombócka és Cukkini.

Az aranyalmafa szelleme meg még mindig szomorkodik azért, mert elengedte a zsákmányát.
A cicacsapat pedig boldogan él, míg meg nem halt valamelyik cica a kilencből.

De azért a kilenc cicus kedvéért még nincs vége a mesének! Titokban egy hideg, fagyos éjszakán a CICAEXPRESZ – re felszállt az aranyalmafa szelleme és elment a cicákhoz; megtámadta a cicákat. Lett ám nagy felfordulás! Az asztal a hátán volt, a cserép eltörött, a vázából kiborult a víz!... Szerencsére hamar vége lett a cica – szellem háborúnak. Csak az volt a baj, hogy nagyon nagy rendetlenség volt, és nehéz volt kitakarítani cicalakban.

De csapatmunkával minden sikerülhet, (pl. amikor az egyik cicabarátommal elfogtunk

egy legyet) az is sikerülhet, hogy hamar rendet rakjunk. – mondta Folti. Hát nekiláttak a rendrakásnak, s olyan szép lett a cicalak, hogy még előzőleg sem volt ilyen gyönyörű!

 

 

 

 

 

Mesél: Várkonyi Viola Virág

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer két házacska. Az egyikben egy cica lakott, a másikban pedig egy nyuszi. Szomszédok voltak és nagyon szerették egymást. Többször is átjöttek egymáshoz játszani. Egyszer elmentek kirándulni. Azt mondogatták mind a ketten, hogy, jaj de jó, kirándulunk! Ekkor vették észre, hogy milyen szép kövek vannak körülöttük. De amikor észrevették, hogy ezek a kövek varázskövek, nagyon elcsodálkoztak, hogy ezeknek a köveknek van szemük, meg hogy aranyszínű földön vannak! Gyűjtöttek is párat, hogy majd hazaviszik, de a kövek valahogyan a mancsukban tiltakozni kezdtek, s ezért letették őket.

Hát mennek, mendegélnek, már elhagytak maguk mögött két hegyet is, és végre odaértek egy nagyon nagy hegynek a tetejére. Ennek a hegynek a tetején irdatlan sok mennyiségű homok volt. Egyszer csak jött egy nagy szél, és lefújta a hegy tetejéről a homokot. S hát mi történt? A nyuszi és a cica egyszeriben felemelkedtek a magasba, megfogta őket két szellemkéz, megnyílt alattuk egy ajtó, és a szellemkéz elengedte őket. Leestek az ajtónak a legeslegmélyebb pontjába. Eléggé megütötték magukat, szegénykék.

A cica aggódva ezt kérdezte: - Innen hogy fogunk kijutni?

- Nem tudom! - válaszolta ugyanolyan kétségbeesetten a nyuszi.
- Ki kell találnunk, de gyorsan valamit, mielőtt becsukódna felettünk az ajtó. – mondta a cica. De még jóformán ki se tudta mondani, az ajtó már becsukódott.
- Jaj, mi lesz most? – kérdezte jajgatva a nyuszi.
- Nem tudom. – felelte a cica. Egyszer csak valami nagyon nagyhangú zörejt, vagyis óriási nagy dörömbölést hallottak.
- Mi ez? – kérdezték egymást átkarolva mind a ketten? – Biztosan valami veszélyes! – mondta a cica.
- Nem lehet, hogy rengeteg répa és finom retek gurul felénk? – kérdezte a nyuszi.
- Ugyan már! – mondta a cica. – Inkább valami veszélyes!
- Nem, mert finom! - Veszélyes! - Finom! - Veszélyes! - Finom!
- Na, jó. Ezt hagyjuk abba. Inkább próbáljunk innen kijutni. – mondta a cica.
De nem tudtak elmenekülni, mert már jött az árvíz.  A cicának igaza volt, hogy rossz.  De szerencsére éppen az otthonukhoz vitte őket az árvíz. Ott elköszöntek egymástól, s lefeküdtek aludni.

Mesék a 2. a-ból

Kálmán Laura: A kis őzikék

Volt egyszer egy őzmama, annak volt két gidája. Az egyiket úgy hívták, hogy Liza, a másikat úgy, hogy Róza. Egyszer Róza a sűrűben meglátott egy farkast. Testvére, Liza megijedt, de Róza tudta, hogy mit kell tennie. Így szólt: - Gyorsan bújjunk a bokor mögé! Be is bújtak, és csendben megvárták, míg elmegy a farkas. Amikor elmúlt a veszély, jóízűen megvacsoráztak, finom piros és lila bogyót ettek.

Liza így szólt: - De jó, hogy elment a farkas!

Róza meg ezt mondta: - Hú, de nagyon jó, hogy elment a farkas!

Az anyjuk azt mondta: - De jó, hogy mind megmenekültünk, hála neked, Róza! Ha te nem lettél volna, akkor mi nem maradtunk volna életben.

Na, erre aztán Liza azt mondta: - Ezt bárki meg tudta volna csinálni!

Őzmama erre ezt tanácsolta: - Ne legyél féltékeny, legyél inkább kedves, ne csak magadra gondolj!

Róza megértette testvérét, és így szólt: - Te is biztosan meg fogsz egyszer védeni minket!

És ekkor újra felbukkant a farkas. – Vigyázz mama, vigyázz Róza! – kiáltotta Liza.

- Köszönjük, kicsi Liza! Na, látod, te is tudsz segíteni.

 

 

 

 

Kálovits Richárd: Peti és a tigris

Peti szerette az állatkertet. Minden hétvégén elment, hogy megnézze a tigrist. Mert a tigris volt a kedvenc állata.

Egy nap viszont elvitték a tigrist a cirkuszba. Peti nem tudott róla, ezért megijedt. Bánatosan hazament. Megkérdezte a szüleit, hogy hová tűnt a tigris? A szülei tudták a választ, ezért elmondták neki, hogy a tigris a cirkuszban van. Peti felült a biciklire és elhajtott. A cirkuszban éppen előadásra készültek. Peti odament az igazgatóhoz és beszélt vele. Az igazgató azt mondta: - Fiam, semmit nem tudok érted tenni. Viszont tudok neked adni egy ingyen belépőt. Peti csak ámult-bámult, megköszönte az ajándékot, és kezdődött is az előadás.

Petinek nagyon tetszett az előadás. A műsor után hazament, és mivel már későre járt, elment az ágyába aludni. Másnap felkelt, és elindult az állatkertbe.

Az állatkertben nem találta a tigrist. Peti nem tudta, hogy a cirkusz örökre elvitte. Peti elment a cirkuszba, ott éppen készülődtek, indultak Ausztriába. Későre járt már, mikor a cirkusz elindult. Peti kereste a tigrist, meg is találta. Peti tudta, hogy nem alhat a tigrissel, ezért inkább elment a békés cicákhoz. Nagy volt a tehervagon, így volt helye Petinek. Lefeküdt a sarokba. Egy kicsit félt, és hiányoztak a szülei.

Reggelre megérkeztek Ausztriába, az igazgató észrevette Petit. Nagyon meglepődött, de jobbnak látta értesíteni a szülőket. A szülei négy óra múlva meg is érkeztek. Peti az igazgatóval beszélgetett, és jövőre is kapott egy ingyen jegyet.

Otthon büntetést kapott Peti, de örültek a szülei, hogy épségben hazaért.

 

 

 

Antal Noémi: A legjobb barátok

Egyszer volt egy Anna nevű kislány. Volt neki egy kiscicája. Úgy hívták, hogy Foltos. Sétálni mentek, és találkoztak egy másik cicával. Ezt a cicát úgy hívták, hogy Nina, a gazdáját pedig Lilinek. Liliék nemrég költöztek ide, kétháznyira, és ugyanabba az iskolába jártak Annával.

Lilinek április 15-én volt a születésnapja. Ezen a napon tartotta a szülinapi buliját. Az osztályból minden lányt meghívott, még Luszit is, aki nem szeretett mindenkit. Két fiú is ott volt a buliban. A gyerekek hozták a kedvenceiket is. Anna a macskájával érkezett. Lili csoki tortával várta a barátait, mindenkinek jutott három szelet. A tortázás után mindenki átadta az ajándékát. Lili alig látszott ki a sok ajándék közül. Anna azon a napon ott aludt.

A buli után a három kislány a legjobb barát lett. Ettől a naptól fogva Luszi mindenkit szeretett, még a fiúkat is. Boldogan éltek, míg meg nem haltak.

 

 

 

 

Gerendi Emma: Az erdő gyógyítója

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy beteg fa. Mindenki próbálta gyógyítani, de hiába, nem sikerült senkinek sem. De egyszer arra szállt egy madár, egy olyan piros, fekete, fehér tollú. A fa barátai megkérték, hogy próbálja meg meggyógyítani a beteg fát. A fa nagyon félt, de a madár pár perc alatt segített. Néhány kopogtatás után kihúzta a kukacot.

A fa így szólt: - Köszönöm madár!

- Igazából úgy hívnak, hogy harkály. – mondta a madár.

- Köszönöm harkály, hogy megmentetted az életemet!

A harkály szerényen továbbszállt. A fa és barátai boldogan éltek, míg meg nem haltak.

 

 

 

Palotás Panni: Pajti, a kiskutya

Egyszer volt egy család. Volt nekik egy kiskutyájuk, úgy hívták, hogy Pajti. Pajti egy éves volt. Lili, a kislány nagyon szerette Pajtit. Gyöngyi, az anyukája és Andris, az apukája is nagyon szerette a kiskutyát.

Eljött Pajti születésnapja. Az anyuka finomságokat sütött-főzött. Pajti egy éves lett, megünnepelték.

Amikor Pajti két éves lett, Lili elvitte sétálni a születésnapja alkalmából. Összetalálkoztak több kutyával. Az egyikkel, Ribizlivel megbarátkozott Pajti. Nagyon jó barátok lettek.

Ezentúl sokszor találkoztak. Boldogan élnek, míg meg nem halnak.

 

 

 

Ádámku Orsolya: A párduc

Egyszer volt egy párduc, akit úgy hívtak, hogy Villám. Villám nagyon szerette a nyomozást. Egyszer kinyomozta, hogy hol van anyukája szemüvege.

Hétfőn megkérdezte, hogy átmehet-e a mamához, de anyukája nem válaszolt. Ezért kisomfordált az ajtón. Anyukája nagyon aggódott. Annyira, hogy mindenkitől megkérdezte, nem láttak-e egy párduckölyköt. De sajnos senki sem látta Villámot.

Ezért hirdetést adott fel: „Ha valaki lát egy ilyen párduckölyköt, kérem, hozza hozzám!” De senki nem találta.

Nagy sokára valaki kinyomozta. Ez a valaki a párducmama volt. Minden jó, ha jó a vége!

 

 

 

 

Hörömpöli Botond: A sárkány

Egyszer volt egy király. Ennek a királynak nem volt mása, csak egy kardja. De azt a király sem tudta, hogy ez egy legendás kard, ami a sárkány fogából készült.

A sárkány kegyetlen volt, nem kímélt senkit. A király ezért harcra hívta a sárkányt. A harc hírét egy szegény ember vitte: A király harcba száll a sárkánnyal!

A sárkány üvöltve várta a hegyen a királyt. A sárkány tüzet lehelt, harapott, és a farkával támadt a királyra.