Kandó News

Ez a Kandó Téri Általános Iskola hivatalos iskolablogja

Erdei iskola

A negyedik évfolyam idén is erdei iskolában járt, küldtek néhány beszámólót erről az emlékezetes hétről:

 

A Duna-Ipolyi Nemzeti Parkban, a Börzsöny hegységben is Kóspallagon a Kisinóci Turistaházban voltunk.

Az egész helyszín egy nagy erdő, aminek élővilága nagyon sokszínű. Ági a túravezetőnk elmondta milyen madarak és fák a leggyakoribbak.

Éjszaka is volt egy túra, amin nem használtunk zseblámpát. Megpróbáltunk macskabaglyot hívni, nem sikerült.

Kerestünk kincset. Kellett térképet készíteni, hogy nyomokat keressünk. A záró vetélkedőn a „ROYAL KECSKÉK” jól jártak, mert finom kekszet kaptunk.

Szívesen maradnék még 1 hétig.

Egy 4.d osztályos tanuló

Erdei iskola élménybeszámoló Barta Erika Zita (4.d) tollából

 

A hét lezárása

 

Nagyon jó volt ez a hét, többnek is éreztem, mint egy hét, de már hiányzik anya, apa és Sziszi.

Számomra a hét legjobb napja a kedd volt, mert agyagoztunk, és madárlesen voltunk. Nagyon jókat játszottunk, és nem kellett folyamatosan a házban ücsörögni és írni.

Jól kikapcsolt. Szeretem, ha így tanulunk, mert abban van móka is.

A napok közül még a hétfő tetszett, mert volt kisállat keresés.

Ez a hely, amit most készülünk elhagyni a Duna-Ipoly Nemzeti Parkban van, azon belül pedig a Börzsöny hegységben. Kóspallagon a Kisinóci Turistaházban szálltunk. Az őshonos fák között van a három leggyakoribb fafajta: a bükk, a gyertyán és a tölgy.

Alig várom, hogy hazaérjünk, de azért még tudnék maradni, mert nagyons sok emléket szereztem.


4.a

4.b

4.c

4.d

4.e

 

 


RENDHAGYÓ KÖNYVTÁRI ÓRA

Környezettudatos karácsony”

MEGVALÓSÍTÓK:

4. b és d osztály

 

A Pagony Kiadóban jártunk rendhagyó könyvtári órán.

Városháza parkba látogattunk, ahol meglepetés műsorral fogadtak minket a „Környezettudatos karácsony” program keretében
(éneklés, csomag, körhinta, forralt almalé).

Óriási élményben volt részünk: Séta a feldíszített Vörösmarty téren, Bazilika, zenés játék a kivetítőn, hatalmas adventi koszorú, kürtös kalács, lángos, puncs, meghitt hangulat!

Szuper volt!

 


Mikulás túra

Kíváncsi, bátor kis csapatunk 2016. december 3-án a már hagyományos iskolai túrán a Mikulás nyomába eredt  a Pilisben. Két bükkfa-nyereg – Pilis-nyereg – Szénás út – Klastrompuszta – Pálos kolostor-rom – Piliscsév útvonalon 8 km-t tettünk meg. Felmásztunk a Legény- és Leány barlanghoz is. Miközben a téli, havas időjárásból átsétáltunk a napsütéses őszbe, megtaláltuk a Télapót, aki édességgel, gyümölccsel és mogyoróval jutalmazta kitartásunkat. Olyan jól éreztük magunkat, hogy elhatároztuk, tavasszal egy „Nyusziváró” túrán ismét találkozunk!

Vízben, sárban, napsütésben

Jurta- kaland Dobogókőn

Nagyszerű hétvégét töltöttünk Dobogókőn!

Bátor csapatunk ködben, esőben érkezett meg péntek délután a Zsindelyes Vendégházba.

A szárítkozás és a meleg vacsora után időutazáson vettünk részt.

Regös Sziránszki József sámándobjával, meséivel, dalaival visszarepített minket az ősidőkbe.

Finom vacsora és az ősi múlt élményével tértünk nyugovóra a jurtákban.

Másnap reggel ragyogó napsütésre ébredtünk.
A forró tea és szendvicsek elfogyasztása után rókavadászat következett. Mind a 70 rókát sikerült becserkészni!

A jutalom csokival és tízóraival a hátizsákunkban túrára indultunk a mesés őszi erdőbe.

A hosszú séta meghozta az étvágyunkat.
Ínycsiklandó bográcsételek vártak minket a Nagykilátó menedékházban.

Vízben, sárban, napsütésben…

… jól éreztük magunkat!

A 2. a csapata

Mazsola-projekt évzáró esemény

Vecsési Bálint Ágnes Emlékház

2016. június 4.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szombaton voltunk a Bálint Ágnes Emlékházban Vecsésen. Amikor beléptünk az emlékház kapuján kaptunk egy Mazsolás karszalagot Anikó nénitől. Ezen volt a tombola számunk is.

Nagyon sok játék volt az udvaron körhinta, trambulin, csúszda. Nagyon jó volt a trambulin.

Anikó néni odahívott bennünket a fűre és elmondta a szabályokat, információkat.
Megbeszéltük, lehet pecséteket gyűjteni. Mindenki futott, hogy több pecsétet gyűjthessenek.

Voltak játékos foglalkozások:

Ami nagyon tetszett, hogy jött a bringás fagylaltos és lehetett fagylaltozni. Sok fagyi volt. Rágó, csoki, vanília, citrom, eper, zöldalmás, lime. Bár három gombóc fagyit ettem volna, mert a kettő kevés volt!

Kisvonatozni is tudtunk. Az alagútban visítani kellett. Én ültem a sofőr mögött. Jaj, azt még kifelejtettem, hogy a felnőttek is felültek a kisvasútra!

Bementünk Bálint Ágnes házába is és körül nézhettünk a sok érdekes dolog között (Bálint Ágnes művei, régi dolgok). Ági néni mesélt Bálint Ágnes esküvői ruhájáról, könyveiről és a Santa Maria-ról.

És megjött a tombola ideje, ahol mindenki nyert valamit. A tombola volt a legszuperebb. A tombolán mindenki nyert.

Bárcsak többször mennénk oda! Ó, bár csak ott lett volna Dodi! Bárcsak ne mentünk volna még haza! Bárcsak mindenki ott lehetett volna!

Szerintem mindenki jól érezte magát! Az emlékház jó volt, imádtam. Mindenkinek ajánlom a Mazsola könyvet.

Örömmel gondolunk az itt eltöltött időre.

2.a osztálytanulói, a kis- és nagy testvérek, anyukák és apukák, Anikó néni, Emese és Bálint.

Mesterné Biró Anikó